9 japán újévi hagyomány, amiről érdemes tudni

Az újév ünneplése fontos eseménynek számít minden japán család életében. Lássuk, melyek számítanak a legkülönlegesebb tradicióknak?

1. Hatsumode

Újévkor a legnépszerűbb tevékenység a Hatsumode vagyis az év első szentélylátogatása. Az emberek éjfélkor (vagy az ünnep valamelyik szakaszában) meglátogatnak egy kegyhelyet, ahol jólétért, boldogságért, egészségért stb. imádkoznak. Érdekes, hogy a szentélyeket kategorizálják aszerint, hogy miért lehet ott fohászkodni. Például a tokiói Daijingu-t hatalmas szerelmi szentélyként ismerik. Azok, akik szerelmet keresnek az új évben, ide látogathatnak, akik viszont tanulmányi sikerekre vágynak a fukuokai Dazaifu Tenmangu-ba igyekeznek. A kiotói Fushimi Inari-taisha, a bőséges rizstermés, a kereskedelem és az üzleti élet sikerének lett felszentelve. Az idelátogatók a munka és az üzleti sikerekért fohászkodnak. Egy szentély meglátogatásakor be kell tartani a társasági etikettet. Ezenkívül illik pénzbeli hozzájárulást is felajánlani. Azt mondják, hogy  65, 75, 85, 95 és az 500 yen-es összegek negatív jelentéssel bírnak, ezért ügyelni kell arra, hogy kerüljük az ilyen felajánlásokat.



Végül a szentélyben sokan szeretnek egy omikuji elnevezésű szerencsejegyet venni. Először gondolatban kell megtalálni a fókuszt, hogy mivel kapcsolatban szeretnénk választ kapni, pl. az egészségünkről vagy a pénzügyekről? Ezután megrázva a dobozt egy kis résen keresztül egy mikuji pálca fog előbukkani a sok közül. A pálcán egy szám lesz, melyhez megkapjuk a megfelelő leírást és elemzést.


Általában hét pálcika van összesen, amihez hét kategória tartozik: 
Nagy áldás - daikichi,   Áldás - Kichi,   Közepes áldás - Chukichi,   Kis áldás - Shokichi,    Áldás vége- Suekichi,    Átok - Kyo,     Nagy átok - Daikyo

2. Osechi Ryori

Az Osechi ryori az újévi időszak fontos kulináris szokása. Ez egy különleges ételválogatás, amely hideg és eklektikus ételekből áll, illetve minden egyes étel mást szimbolizál. Az étkezési szokások régiónként és a rendelkezésre álló alapanyagok függvényében változhatnak. Sok család dönt úgy, hogy otthon főzi le a tradicionális ételeket, de a legtöbben készen veszik meg a bevásárlóközpontokban. A koncepciót eredetileg a Heian-korszakban fogalmazták meg (8-9. században). Ez volt a módja annak, hogy a családok változatos ételekhez jussanak az év első néhány napjában akkor is, amikor minden leáll. Olyan ételeket tartalmazott a válogatás, melyek jó pár napig elálltak.


Ma az ételeket egy gyönyörű, többszintű lakkozott dobozban, ju-bako -ban szolgálják fel. Mivel egy tipikus osechi ryori-ban minden ételnek különleges és szimbolikus jelentése van, előre meg lehet tervezni a kívánt hatásokat.

Kuromame (fekete szójabab): Védelem
Remek étel az osechi ryori részeként, mivel megvéd a gonosz szellemtől, de szorgalmat és kitartást is ad az elkövetkező 12 hónapra a fogyasztójának.

Ebi (garnélarák): Hosszú élettartam
A garnélarák a hosszú élettartam szimbóluma. Ha megeszed a garnélarákot, akkor egy olyan életet élhetsz, melyben a hátad meghajlik, és hosszú szakállad lesz (mint a garnélarák).

Kuri-kinton (édes gesztenye): Sok szerencse
Ezek a gesztenyék arany színűek és aranypénzeket jelképeznek, illetve jó szerencsét képviselnek.

Kazunoko (hering ikra): Termékenység
Ha családot akarsz alapítani, akkor mindenképp egyél hering ikrát, mivel ez a termékenységet szimbolizálja. A „Kazu” számokat, a „ko” pedig gyermekeket jelent. Tehát a kazunoko a sok gyermek áldását jelképezi.

Renkon enkon (lótuszgyökér): Pozitivitás 
A lótuszgyökér elfogyasztása biztosíthatja a belátható jövőt. Ha bekukucskálsz a lyukain, akkor tisztán láthatod a másik oldalt és nem lesznek akadályok. A szimbolika tükrözi, mi fog történni a való életben.

Date-maki (hengerelt omlett): Tudás
Az édes hengerelt omlett a halpép és az édesített tojás keveréke. A tudás szimbóluma, mivel tekercseket formáznak mint a papírtekercsek.

3. Toshikoshi Soba
Szilveszterkor szokás toshikoshi soba tésztát fogyasztani. A tészta hosszú alakja az egyik évről a másikra való átkelést szimbolizálja. Egyesek szerint ez a hagyomány elengedi az év nehézségeit, mert a soba tészta könnyen vágható evés közben. Lényegében elvágja a kapcsolatot az előző évvel.


4. Kagami Mochi

Egy másik japán hagyomány a mochi (rizs sütemények) fogyasztása. A mochi rövid szemű, nyálkás rizsből készül, amelyet a kívánt formára öntenek. A mochi lehet sós vagy édes, és gyakran színezik.
A legtradicionálisabb szokásnak a kagami mochi fogyasztása számít. A kagami mochi két kerek mochiból és egy daidaiból áll (tetején egy mandarinhoz hasonló japán keserű narancs), ezen pedig egy levél található. A daidai a reményt és a jövő generációinak folytonosságát szimbolizálja. Történelmileg visszatekintve a japánok szilveszterkor mochit kínáltak az isteneknek és Buddhának. Ez a szokás először a Muromachi-korszakban (14. – 16. század) jelent meg. Az ókorban a tükrökről azt gondolták, hogy az istenek szent lakóhelyei.


5. Ozouni

Ezt a vegyes zöldséges egytál ételt vagy levest az osechi ryori részeként szolgálják fel, és szárított mochi süteményekkel készítik. Általában a zöldségeket kör alakúra vágják. Korábban szamurájok ételének tekintették, és fontos volt a nehéz csaták közötti erő helyreállításához.


6. Joya no kane

Az ételeken kívül a Joya no kane is különleges hagyomány ebben az évszakban. A kegyhelyen egy óriási harangot 108-szor szólaltatnak meg! Ennek az az oka, hogy összesen 108 emberi bűn vagy világi vágy van. A harang harangjátéka segít eltávolítani mindegyiket tőlünk. Valószínűleg nem jó ötlet túl sok időt tölteni annak mérlegelésével, hogy mi is pontosan a 108 bűn és rossz dolog, mivel ez meglehetősen lehangoló lehet a számunkra.


7. Fukubukuro

Ezt a hagyományt először a Ginza Matsuya áruház kezdte a késő Meiji-korszakban, és azóta elterjedt a legtöbb kiskereskedelmi áruházban. A táskákat különféle ismeretlen tárgyakkal töltik meg, és nagyon kedvezményes áron értékesítik őket. Zsákbamacskaként a csomag tartalma izgalmas meglepetést jelent a vásárlók részére. Vajon szerencséd lesz, hogy megkapod, amire vágysz vagy sem? De ez mind a móka része…
Ez az üzletek számára is jó módja annak, hogy kiárusítsák a felesleges készleteiket és teljes takarítást végezzenek (ahogy az az újévi fogadáskor szokás).


8. Hatsuhinode

Ez a szokás a szilveszteri napfelkeltének megcsodálását jelenti. Mivel Japánt a felkelő nap országaként ismerik, ez egy különösen és nagyon izgalmas hagyomány. Az egyik legmegfelelőbb hely erre a Chikyu no Maruku Mieru Oka Tenbokan vagyis a „Hegyi csillagvizsgáló, ahonnan a kerek Földet látni” - a chibai Choshi városában. A Föld görbülete itt jól látható a 330 fokos óceáni panorámának köszönhetően.


9. Otoshidama

Az Otoshidama egy olyan hagyomány, amikor a szülők és közeli rokonok pénzt adnak gyerekeknek ajándékba szép borítékba csomagolva. Ez a szokás eredetileg a rizs sütemények rituális felajánlásából származik. Az újév istenének tett felajánlás kis rizsadagjait hagyományosan a gyermekeknek adták. Később a rizs pénz átadásává fejlődött (Japán-szerte a gyerekek nagy örömére)


Képek: hisgo.com, pinterest.com istock.com

vissza

Impresszum

  • Blog:
    • Merényi Krisztina
  • Fotó, grafika:
    • Merényi Krisztina
  • Weboldal programozás:
    • Molnár Dénes

Minden jog fenntartva.
A honlapon közölt képek, szöveges anyagok mindennemű továbbközlése csak a tulajdonos előzetes hozzájárulásával lehetséges!