Soma-san hátizsákkal Japánban-9. rész: A vibráló Hiroshima

Tottori és Izumo kalandos felfedezése után Hiroshima volt a következő állomása Somának. Óriási meleg, újabb barátságok és a történelmi múlt felidézése várt a nagy utazóra. Vajon Soma hogyan idézi fel az eseményeket?

Kakehashi: Hiroshima felé vetted az utadat. Mi történt út közben veled?
Soma: Reggel kisétáltam az autópálya felhajtóig a bolt mellől, ahol előző este aludtam. Séta közben, egy velem szembejövő utcai hőmérőn 38 fok volt kiírva, de én legalább 48-nak éreztem az aszfalton sétálva. Utólag tudtam meg, hogy ez az elmúlt 2 hét volt abban az évben a legmelegebb időszak, emiatt folyamatosan ment a boltokban, hogy vigyázzanak az idősebbek, igyanak sokat.

Néhány perc stoppolás után egy bácsi lelassított mellettem, majd tovább ment. Aztán meggondolta magát, és visszajött értem. Ugye én Hiroshima felé tartottam, ő pedig Okayama felé, ami nagyjából egy irányba van, ezért félútig el tud vinni. Nagyon kedves férfi, vele is tartom a kapcsolatot facebook-on azóta is. Természetesen az első pihenőnél megálltunk „megitatni” engem, de utazás közben jót beszélgettünk. Tanul angolul, ezért örült is nekem, hogy gyakorolhatja velem. Ezen kívül Kunihiko Itagaki-san is gitározik, mint én, ez is adott egy közös témát. Végtelenül szerény és jó ember, örülök, hogy megismerhettem.

Miyoshi-nál elváltak útjaink, ahonnan alig néhány pillanattal később már egy másik fószerrel mentem tovább. Az első benzinkúton 2 üveg üdítőt vett nekem, nehogy kiszáradjak. Kiderült, hogy hiroshimai, úgyhogy egészen el tud vinni odáig. Nekem az volt a tervem, hogy első nap megnézem Miyajima-t, Itsukushima szentélyével, de mondta, hogy már késő délután van, menjek máskor. Közben telefonált néhányat, a főnökét hívta, hogy késni fog, mert most vett fel egy gaijint, és körbeviszi a városban. Ergo miattam késett a munkahelyéről 1-2 órát, hogy megmutassa nekem a dolgokat. Hihetetlen…

A következő sorokat szó szerint értse a kedves olvasó: amint megérkeztünk, leparkoltunk, és a kezemnél fogva húzott maga után a látványosságokhoz, ott elmondta, hogy azokról mit kell tudni. Ezután visszasétáltunk a kocsihoz, elmentünk egy másik parkolóba (mindegyik fizetős volt), és ugyanezt a kört lejátszottuk. Így néztem meg a privát idegenvezetőmmel az atombomba dómot, a béke emlékparkot, a gyermek áldozatoknak számára emelt emlékhelyet, azt a szobrot, aminek az árnyéka robbanáskor beleégett a talapzatba, vagy épp egy számára fontos keresztény templomot.

Ezt lezárva, meghívott ebédelni egy Hiroshima Okonomiyakira, ami egy palacsinta tésztával leöntött osztrigás, udon tésztás, húsos és tojásos cucc, amit előttünk készítettek el. De úgy előttünk, hogy a pult másik oldalán a vevővel szemben sütötte a séf, igazi látványkonyha, mint a filmekben. Isteni finom volt. Tele hassal, mondta, hogy még vesz nekem szuvenírt. Én már teljesen megcsömörlöttem ettől a sok élménytől, de vett még egy csomag, kb. 10 különböző momiji manju-t (édesség, sült rizstészta, töltve csokival, vagy bármivel). És végül elbúcsúztunk. Mondanom se kell, hogy nagyon hálás vagyok neki, nem csak amiatt, mert felvett, és nagyjából 10 ezer yent rám költött.


A 38 fokos atsui, Itagaki -san, a helyi guide-om, és a szemem előtt elkészített és felszolgált Hiroshima-okonomiyaki

Kakehashi: Hosszú vidéki, kisvárosi kalandok után, milyen érzés volt végre ismét egy igazán nagyvárosban lenni?
Soma: Bevallom, nagyon élveztem, de az előbb írt, itt töltött első élmények miatt felfoghatatlanul fel voltam dobva, annyi inger ért, aludni se tudtam, épeszű lélek nem tudja ezt feldolgozni. Hajnali 4 óra körül egy boltnál ültem és telefonoztam, amikor biciklivel egy velem egykorú fehér srác és egy japán lány jött. A lány bement a boltba, a srác pedig mellettem rágyújtott, és szóba elegyedtünk. Ki vagyok, honnan, jövök, nagy a táskám, merre tartok? Hihetetlen, de egészen mély beszélgetés alakult ki köztünk. Elmondta, hogy ő Angliából jött, rossz ember volt ott, csinált dolgokat, munka se nagyon volt a kedvenc hobbija. Végső elkeseredésében költözött el otthonról, megjavulni tért ide. Nem akart gondot okozni a családjának, szégyellte magát. De annyira megváltoztatta az itteni légkör, hogy találkozott a lánnyal is, aki azóta már a felesége lett. Mindketten dolgoznak, boldogok, és nincs semmilyen balhéja sem.

Én megdicsértem, hogy ha ez mind így van, akkor a szülei most már biztos büszkék lehetnek rá, és ő is magára, bármit is tett régen, az a múlté. Néhány percnyi hegyibeszédem a messze nem tökéletes angolommal nagyon szíven találta, el is érzékenyült. Mikor kijött a barátnője, mondta, hogy most mennek és örült, hogy találkozott velem. 

Búcsúzáskor kezet fogtunk, és éreztem, hogy valamit belenyomott a tenyerembe. Mondtam neki, hogy ezt nem fogadhatom el, de ő ragaszkodott hozzá. Miután elmentek, nem tértem magamhoz. 5 ezer yent adott, csak azért, mert úgy beszéltem vele, ahogy kellene egyik embernek a másikkal. Akkora sokkban voltam, hogy a srác nevére se emlékszem, és aznap éjjel aludni se tudtam.

Így üdvözölt engem Hiroshima, két végtelenül kedves japánnal. A második pali ámokfutása önmagában olyan tett, amire nincsenek szavak, aztán még ez az angol kópé is…

Kakehashi: Meséld el milyen volt Hiroshimát megismerni? Milyen benyomásokat szereztél a városról, a történelmi látnivalókról? Milyen volt a város hangulata?
Soma: Azt mondják a japánok, minél délebbre mész, annál kedvesebbek az emberek. Nem mondom, hogy ez nem igaz, talán inkább annál nyitottabbak, és mosolygósabbak. Hiroshimának egyébként is van valamilyen különös varázsa. Minthogyha az a közel 60 éves tragédia, ami ott történt, folyton vibrálna a levegőben, de mégis az emberek mosolyognak, hogy megmutassák, ők boldogok. Csak azért is!
Amikor első nap itt voltam az idegenvezetőmmel, akkor is, csupa boldog arcot láttam. 

És mégis, amikor megláttam az atombomba dómot, elszorult a szívem, és valami mélységesen borzasztó érzés járt át. Nem fogok, nem tudok igazságot tenni, hogy kellett-e az a bomba. Lehet, hogy még évekig elhúzódott volna a háború, de ha nincs a bomba, akkor talán nem hal meg több százezer ártatlan ember. A fene tudja…
Az egész város egy mementó, de nem a látnivalók, hanem a lelki sebek miatt.

Rengetek szökőkút van a városban, és 6 folyó, ezért tartják a vizek városának. De a víz itt azt is szimbolizálja, hogy a bomba után minden elpárolgott, és nagyon híján voltak édesvíznek, ezért ez a sok szökőkút az életet jelenti, a kitartást.
3-4 napot töltöttem itt, rengeteget csatangolva a városban, de nagyon megfogott, egyik kedvenc nagyvárosom lett.

Kakehashi: Úgy időzítetted az érkezésedet, hogy részt tudj venni az atomtámadás évfordulóján rendezett ünnepségen. Hogy élted meg, hogy a japánokkal együtt emlékezhettél meg az áldozatokról?
Soma: Így van, ez volt az utazásom egyik jeles állomása és támpontja. Délelőtt eleredt az eső, úgyhogy adott egy hangulatot hozzá. Nagyon sok ember, tv stáb, sok meghívott vendég, és egy hatalmas sátor a virágokkal feldíszített békepark előtt. Azt gondoltam, hogy a japánokból kiindulva, biztos baromi hosszú, monoton, és unalmas lesz, de tévedtem. Gyerekkorom általános iskolai ünnepi megemlékezései, vagy évnyitó-évzáró beszédeit untam, de ezt nem. Sőt, szerintem nagyjából 45 perces műsor volt, és rövidnek tartottam. Természetesen angol prospektus is volt a műsorról, és hogy az a rész mit jelent. Talán nem is maga a ceremónia volt a nagy dolog, hanem maga az egész nap. Ugyanis később, még számtalan program volt több helyszínen is, ez amolyan megnyitószerűség volt, ha lehet így nevezni. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, de kérlek tiszteljétek meg a japánokat, hogy megfelelő ruhában mentek! Nem úgy, mint jó néhány odatévedt turista utcai ruhában (egyszerűen nem illik). Ha én is emiatt az egy nap miatt képes voltam 2 hónapon keresztül egy inget cipelni, másnak is sikerülhet…


Hiroshima látnivalói: Az atombomba dóm, a gyerekek emlékhelye, A Heisei koen az örök lánggal, egy katedrális, és a szobrot ért atomvillanás árnyéka

Kakehashi: Ezek után egy csodálatos szigetre utaztál, ahol mesés látnivalók vártak. Mesélj erről egy kicsit!
Soma: Végül Miyajimát Hiroshima utánra hagytam, ahova Hirodennel (villamos) mentem ki, majd átkompoztam a szigetre. Itt is konstatálnom kellett, mint Kyoto-ban a Tojinál, hogy az egyik legnagyobb látnivaló, az úszó torii felújítás miatt körbe van állványozva. De erre már valahogy számítottam. Egyébként nagyon szép volt maga a tenger a hajóról, a sok apró szigettel körben, és maga az Itsukushima szentély is. Narához hasonlóan, ez a sziget is tele volt szarvasokkal. 

Az úszó kapuhoz még visszatérve: apálykor, egészen a kapuig el lehet sétálni, és körbejárni az iszapban a környékét, dagálykor pedig egy másik arcát veszi fel. Mondhatjuk, amolyan igazi Japánt megtestesítő ereklye. 

Néhány óra bolyongás után visszahajóztam, és elsétáltam a következő autópálya felhajtóig, hogy mihamarabb nekiinduljak a legdélebbi úticélomnak, a Takachiho vízesésnek, Kyushu közepére.


Miyajima szigete, az Itsukushima szentély, az úszó Torii, és a pazar panoráma a Seto beltengeren

Kakehashi: Utazásod következő állomása Takachiho volt. Mi történt itt veled?

Soma: Sajnos nehezen jutottam le délre, este már nem is vettek fel. Másnap pedig az egyik stoppom elnézte a térképet, hogy hol találna nekem alkalmas parkolót, úgyhogy végül Koga-nál aludtam. Onnan vett fel egy holland srác a japán családjával, akik épp Nagasaki-ba mentek, az ottani, augusztus 9-i megemlékezésre. Utána Madoka-san és a párja, akikkel Instán heti szinten beszélünk. Végül egy unoka-unoka-anya-nagymama négyes vett fel és tettek csak miattam egy kitérőt Takachiho felé, és még ott is konkrétan levittek a völgybe. 

Talán említettem korábban, de a nem oly régi magyar-japán baráti társaság előadásán biztos, hogy sokszor a japánoknál jobban ismertem a történelmüket, a földrajzukat, szokásaikat, hiszen én tanultam. Itt is csodálkoztak, hogy ők miért nem tudtak erről a helyről, pedig csodaszép.

Takachiho számomra egy olyan helyszín volt, ahova csak a természeti csodája miatt jöttem. Láttam róla képeket, de élőben aztán tényleg csodaszép volt. Sajnos nem lehetett csónakázni, mert alacsony volt a vízszint, de az, hogy sétálhattam a szurdokban, önmagában bőven elég volt. Abszolút megérte ide leutazni, semmi pénzért nem hagytam volna ki. Végig sétáltam a vízesés menték, amerről a víz folyt, majd fel az ösvényen, visszakapaszkodtam a magasba, ahol az út volt. 


Takachiho vízesés, és Mória bányáit idéző völgye a hídjaival

Azt hiszem egy itteni boltban találtam a legolcsóbb termékeket egész utazásom alatt, miközben vacsorát és reggelit kerestem. A főút mellett aludtam, hogy innen zúzzak tovább a következő uticélomhoz, ami az Aso-san volt, a világ legnagyobb kerületű vulkánja!


vissza

Impresszum

  • Blog:
    • Merényi Krisztina
  • Fotó, grafika:
    • Merényi Krisztina
  • Weboldal programozás:
    • Molnár Dénes

Minden jog fenntartva.
A honlapon közölt képek, szöveges anyagok mindennemű továbbközlése csak a tulajdonos előzetes hozzájárulásával lehetséges!