Soma-san hátizsákkal Japánban - 10. rész: Az Aso-san lélegzetelállító kalderája és a pezsgő Fukuoka

Hiroshima látnivalói, Miyajima szigete és Takachiho mind nagy hatással voltak Somára. Az útiterv folytatásaként az Aso hegy megtekintése volt a soros, majd Fukuoka felfedezése következett. Lássuk milyen benyomást tettek Somára az új helyszínek!

Kakehashi: Aso-san, vagyis Aso hegy egy ikonikus szimbólum ezen a vidéken. Milyen hatással volt rád a látványa, és meddig jutottál el?

Soma: Aso-san nem csak Japán legnagyobb aktív vulkánja, hanem a világé is, a 120 km kerületű kalderájával. De őszintén bevallva, nem a központi Naka-csúcs, vagy maga az egész vonzott ide, hanem a 17 krátere közül az egyik, a Komezuka, amiről neten láttam egy képet. Egy tökéletes kör alakú kúpot kell elképzelni, ami magas fűvel van benőve, mintha ugyanazok az ufók csinálták volna, akik a piramisokat is…

Előző napi alvóhelyemről egy sushi séf szállított el a Naka lábáig, azonban ott jöttem rá, hogy 1500 méter magasra kéne felvonszolnom magam gyalog, ami annyira nem volt vonzó kihívás, így hát felstoppoltam oda is. Gakky-san és párja, Nana-san vett fel, akikkel Japánban való tartózkodásom alatt talán a legtöbbet, és legnagyobbakat nevettem. Velük is mai napig kontaktban vagyunk. Nálam néhány évvel fiatalabbak voltak, de megvolt a közös hang. Sajnos néhány héttel a látogatásom előtt elkezdett füstölögni a csúcs, úgyhogy nem lehetett felmenni, de körülötte mindent beautóztunk és besétáltunk.

Valami pazar látványt nyújtott a kilátás. A kaldera átlagban 20 km-re levő szélei hegyként ölelték körbe a tájat, a Naka-csúcs és a várfalként tornyosuló kaldera közt pedig zöldellő síkság feküdt a városokkal. Fent pedig a szél simogatta a magas fű tengerét, olyan benyomást keltve, mintha valóban nem evilági tájon járna az ember a kristálykék égbolt alatt. A friss levegő is nagyon jól esett, jó volt dideregni egy szál pólóban, augusztus közepén.

Nagyon örülök, hogy ide is eljutottam, remek látnivaló, más se hagyja ki!

Aso kaldera és völgye

Kakehashi: Következő úticélod Fukuoka volt. Milyen volt az első nap Kyushu legnagyobb városában?

Soma: Este nem volt erőm útra kelni, úgyhogy egy éjjeli vihart átvészelve ott aludtam a hegy lábánál, de másnap 2 stoppal eljutottam Fukuokába. Itt jutott eszembe, hogy a Japánok egyik legnépszerűbb sportja a baseball, és Hiroshimába pénteken érkeztem anno, amikor az esti mérkőzés miatt rengeteg mezbe bújt fant láttam. Mondtam magamnak, hogy ma vasárnap van, és hátha van meccs, akkor benézek egyre Fukuokában, ugyanis ez a két város adja a krémjét a sportnak. Sajnos itt pont dugóba keveredtünk, erről is lemaradtam, majd legközelebb…

A Hakata állomásnál tett ki a csávó, aki elhozott, és végül itt bolyongtam estig, ahonnan este 10 fele indultam el „szállásért”. Menet közben rájöttem, hogy néhány éve itt omlott be az utca, 15 méter mély lyukat hagyva, amit a japánok 2 nap alatt megjavítottak. Érdemes neten rákeresni, és elgondolkodni, ez nálunk mennyi időbe telne. Útba ejtettem a Canal City-t, ami egy bevásárlóközpont, amiben egy oázisra hajazó szökőkút komplexum van, gyakorlatilag egy belső folyóként működve, a szín teljes spektrumával megvilágítva. De csak ezután következtek a sztorik…

Kakehashi: Milyen említésre méltó esemény történt itt veled?

Soma: A Canal City után még meg akartam nézni alvás előtt a Seiryu parkot, ami arról ismert, hogy van itt egy lampionos, bódés streed food market. Így fél 11 fele, ahogy a hangulatos sátras kifőzdék és ivók közt sétáltam, megszólított egy srác. Látta, hogy ezzel a nagy batyuval a hátamon nem sok éjszakát maradok itt. Elmondta, hogy az összes sátor és büfé igazából egy cégé, ő is itt dolgozik. Megkínált egy üveg sörrel, bemutatott a nagyfőnöknek is, meg néhány alkalmazottnak. Viszont azt is elárulta, hogy májustól szeptemberig vannak csak nyitva, és minden csütörtöktől vasárnap estig lehetnek itt, úgyhogy hamarosan bezárnak sajnálatomra. Minden csütörtökön felépítik a piacot, és minden vasárnap lebontják, ergo nem bezárnak, hanem pakolnak. Mondtam sebaj, maradok még.

Közben meghívtak még egy üveg sörre (én meg hát nem szeretek erre nemet mondani), és tök jól elvoltunk a bandával, de olyannyira jól, hogy mivel nekem semmi dolgom se volt, maradtam velük zárásig. Aztán elszivárogtak a vendégek és elkezdtek bontani, én meg ha már ott voltam, a társaságukért cserébe segítettem, ahol tudtam. Hajnali 4-kor végeztünk, mindent kamionra pakoltunk. Pakolás közben persze volt kajaszünet, a főnök mindenkinek hozott frissítőt is, és nagyon jó hangulatban telt el ez a néhány órás izzadós meló.

Seuryu park és a lámpionos piac

A legvégén, mindennel végezve egy kört ültünk, a főnök beszédet tartva mindenkinek megköszönte a heti munkáját. Egyszerre is mindenkinek, és külön-külön is. A meló elején láttam, hogy úgy nem is idegenkedtek tőlem, de nem értették mit keresek én itt. Miután viszont legalább annyit, ha nem többet sürögtem néhányuknál, abszolút a társaság részévé váltam, és ez csak a legvégén derült ki mennyire is. A köszönetnyilvánításból (ami Japánban a munka végeztével hagyományosan egy „otsukaresama deshita”-val fejeződik ki, megköszönve minden nap a munkás fáradalmait) én sem maradtam ki.

Aztán a boss minden melósával egyesével elszámolt, ami a lóvét illeti. Itt jött a nagy meglepetés számomra. Mert én nagyon örültem a társaságnak, örültem, hogy velük lehettem, meg is hívtak, én meg ezzel a munkámmal háláltam meg ezeket. A főnök ettől függetlenül odalépett hozzám: „Soma-san no salary”, és átadott 6000 yent. Éreztem, hogy ez nem az a pillanat, amikor vissza szabad utasítani, mert megsérteném, de leesett az állam.

Néhány napja, egy angol srác adott nekem 5 ezret Hiroshimában a semmiért, csak mert beszélgettem vele. Oké, hogy most megdolgoztam legalább érte, de abszolút nem ezért csináltam. Ha legközelebb visszamegyek, márpedig ide is vissza akarok, akkor szeretném ezeket az embereket újra látni! Köszönöm!

Kakehashi: Miket láttál még itt Fukuokában?

Soma: Aznap éjjel a piac mellett aludtam, másnap (ami ugye a hajnali 4 miatt aznap volt…) pedig úgy voltam vele, hogy ezt a 6000 yent a gyomromra fogom költeni, végre nem koplalva. Úgyhogy visszamentem a pályaudvarhoz, jól megkajáltam olyan helyeken, amikre eddig nem vetemedtem.

Osakát tartják az ország konyhájának, de minden tájnak, akár egy-egy falunak is meg van a maga saját specialitása. Fukuoka is híres néhányról, elég csak az Ichiran cég ramenjét (húsleves) említeni.

Ebédre például egy kushikatsu (panírozott zöldségek, húsok szószba mártogatva) sütödénél ettem, ahol volt egy olyan opció, hogy dobókockával lehetett dobni az árért. Ha piros, akkor ingyen kapom a kaját, ha zöld, akkor féláron, ha sárga, akkor a dupláját fizetem (Én végül féláron kaptam).

Este makréla sashimi-t (szeletelt, nyersen) és motsunabe-t (ez igazából hideg időkben eszik, húsos zöldséges leves) ettem. A levest pedig egy hordozható gázrezsón hozták ki, eldönthettem, hogy milyen forróra melegítem. Az elején persze húztam a szám: „ennyi pénzért még én főzzem meg magamnak?”

Innen mentem ki (busszal) a Fukuoka Towerhez. Nem mentem fel, felesleges kiadásnak tartottam, mert a Hakata állomás tetejéről mindent látni Fukuokában. A parton aludtam, szemben a távoli Dél-Korea képzeletbeli körvonalait vizionálva. Másnap estére ki akartam jutni az autópálya felhajtóhoz, úgyhogy 7-kor már talpon voltam, hogy visszafelé sétálva megnézzem, amit meg kell.

Gyönyörű volt az Ohori park, ami egyik szimbóluma Fukuokának a maga pavilonjával a tavon.

A vár romjai közt, a Tenjin negyed bevásárló központjaiban, Nakasu kanálisaiban bolyongtam, majd Hakata negyed shinto szentélyeit nyálaztam át. Itt ért az éjjel is, mivel már nem járt busz, ami a nagyon messze levő autópályáig elvitt volna (Japánban nincs éjjel tömegközlekedés, ha lekésed, így jártál).

Fukuoka tower

Másnap, búcsút intve nem csak Fukuokának, hanem egész Kyushu-nak, kilovagoltam az autópályáig, és nekiindultam a 600 km-re levő Tokushimának, hogy az augusztus 15-i Awa Odori fesztiválon táncolhassak én is.

Tenjin naplementének káprázata

Izgalmakkal, a legnehezebb Japánban töltött pillanataimmal fogtok a következő részben találkozni, amiből ismét olyan sztori kerekedett, amit nem hinnék el, ha nem velem történt volna meg. Tartsatok velünk!

További képek az utazásról: