Japán imádat a régi századfordulón hazánkban - interjú Koósz István könyvtárossal, gyűjtővel

Koósz István könyvtáros sok éve gyűjt Japánnal kapcsolatos régi magyarországi nyomtatványokat, metszeteket, képeslapokat és plakátokat. Emellett japán-magyar kapcsolattörténettel is foglalkozik, melynek eredményeként publikált két bibliográfiát különböző témákban. Hogy miért is volt  oly népszerű Japán nálunk a régi ezredfordulón és miben nyilvánult meg az emberek rajongása? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk az interjúban.

1. Honnan jött a japán kultúra iránti rajongásod?

Ha végig tekintünk arra az idestova 150 évre, ami a Japánnal való magyarországi kapcsolatokat jellemzi, azt látjuk, hogy mindig volt valami, ami a Japán-rajongást éltette, ilyen volt például a japán színház, vagy a japán filmek, és az 1980-as évek elején ilyen volt a karate. Aki karatézni kezdett, mint én is, az óhatatlanul kapcsolatba került a japán kultúrával, és ezt sokan próbálták megfejteni, de valóban igaz, hogy a japán kultúrában van valami megejtő, valami mágikus vonzás, ami ennyi ideje olyan sokat elbűvölt, és én sem voltam kivétel. Ráadásul úgy tapasztaltam, hogy ahhoz képest, amilyen nagy Japán-rajongás volt a 1890 – 1900-as évek fordulóján, hogy mennyire hatott Japán például a művészekre, de a közemberekre is, milyen keveset tudunk erről. Szerencsére az utóbbi időben a japán-magyar kapcsolattörténeti kutatás eléggé felfejlődött, és számomra például az is nagyon érdekes, hogy megismerjem azokat a régvolt embereket, akik lám, ugyanúgy Japán-rajongók voltak, ahogy én.

Magyar színésznő kimonoban

2. Mikor kezdtél el a gyűjtéssel foglalkozni és miért?

Ahogy említettem a Japánnal való ismerkedés a harcművészetekkel kezdődött, viszont emellett már nagyon korán tudtam, hogy én könyvtáros akarok lenni, és sokat olvastam könyvtárakról, könyvgyűjteményekről. A bibliofil könyvgyűjteményeket alapvetően két nagy típusba sorolhatjuk: vannak a tipográfiai gyűjtemények (ezeknél maga a könyv, mint tárgy a fontosabb), illetve a tematikus gyűjtemények, amik valamilyen téma irodalmát gyűjtik (pl. vadászat, gasztronómia). Én azt határoztam el, hogy ilyen gyűjteményem lesz, méghozzá a téma Japán lesz. Évre pontosan is tudom mikor kezdtem, mert bár néhány karate-könyvem már volt, az igazi gyűjtés akkor kezdődött, amikor 1986-ban, gimnazistaként, egy könyvesbolt kirakatában megpillantottam Tanizaki Dzsunicsiró: Aki a keserű füvet szereti című regényét, ami épp akkor jelent meg, és a gyűjtés azóta is szakadatlanul folyik. 

Japán témájú darab plakátja Magyarországon

3. Milyen témákban gyűjtesz és milyen elvek alapján?

A gyűjtemény szélesen vett nyomtatvány-gyűjtemény, mégpedig magyar japanika témakörben. Ez azt jelenti, hogy mivel engem alapvetően a kapcsolattörténet érdekel (az, hogy a japán kultúrának milyen recepciója volt Magyarországon), a gyűjtemény teljességre törekvően gyűjti mindazokat a nyomtatványokat, amelyek Magyarországgal és Japánnal egyaránt kapcsolatban vannak: például japán szerzők Magyarországon vagy magyarul kiadott műveit, függetlenül a konkrét témától, de persze minden nem japán szerző ilyen művét, ami valamilyen módon Japánt, annak történetét, kultúráját, irodalmát érinti. A gyűjtés kiterjed időben visszamenőlegesen (retrospektív) és jövőben (kurrens) megjelent művekre is, nyomtatvány fajták tekintetében pedig tényleg szinte mindenre. Eleinte könyvek voltak csak, de nagyon hamar rájöttem, hogy az nem elég, egy csomó dolog van például folyóiratokban, úgyhogy cikk-kivágatokat is gyűjtök (persze ennél a teljesség soha nem érhető el – de például napi rutin az ’újságozás’, amikor a napilapokat átnézem, van-e bennük Japánról szóló cikk) és ehhez jött a többi: kisnyomtatványok (pl. ex libris, kártyanaptár, szórólap, reklám anyagok), plakát, képeslap, bélyeg (ez abból a szempontból kivétel, hogy postabélyeg az egész világból van gyűjtve, mert a magyar anyag kevés) fénykép, illetve sokszorosított és egyedi grafika, festmény. Ha jó áron jutok hozzá, gyűjtök japán gyártású, mintájú, dekorú porcelánokat is, de az elsőbbség a nyomtatványoké.

Japán témájú egyedi képeslap

4. Mutassunk be néhány kincset a gyűjteményből!

Már szó volt a régi századforduló Japán-rajongásáról, ezt jórészt a japán tárgyú színpadi művek, főleg operettek közvetítették. Ilyen volt Gilbert-Sullivan: Mikádó című darabja, amelynek eredeti merített papírra nyomott, japános metszetekkel díszített plakátja megtalálható a gyűjteményben. A színházi népszerűségnek az is következménye volt, hogy a korai sztárkultusz miatt a népszerű operett színésznők is nagyon népszerűek voltak, és mivel a közönség gyakran látta japán stílű darabban őket, maguk is japános ruhákat, kimonókat kezdtek viselni (mint ma a cosplay), sőt bálokra felvenni, de ami nekem szerencse: ezekben a kimonós kosztümökben magukat lefényképeztetni. Állandóan vadászom az ilyeneket, és van már ilyen fotó: Miskolcról, Aradról, Brassóból, legszebb talán Goszleth István budapesti fényképész képpárja (egyiken korabeli estélyi, másikon kimonóba öltözve a fiatal hölgy). Nagyon szeretem azt az 1900-ban feladott egyedi készítésű képeslapot, amelyen a hódoló ’japáni bogaram’-nak nevezi imádottját, aki bizonyára szintén szeretett kimonóba öltözni, úgy ahogy ez az ismeretlen hódoló saját kezűleg ráfestette a lapra. A reklámokban is felhasználták Japánt: 2 reklám-legyezőt is őrzök, Klein Antal Király utcai selyemkereskedőtől, rajtuk gésák. Még egyet említek: Ábrányi Emil 1912-es autográf levelét, amelyben egy jelenleg ismeretlennek (’Marci kolléga’ megszólítással) elemzi azokat a japán versfordításokat, amelyeket ez a ’Marci kolléga’ neki küldött.

Koósz István könyvtáros

5. Milyen jövőbeli terveid vannak?

Könyvtárosként elhatároztam, hogy a kapcsolattörténeti, recepciótörténeti kutatások elősegítésére szakmámnak megfelelően összegyűjtöm a Japánnal kapcsolatos Magyarországon megjelent művek bibliográfiáját. Ebből 2 már publikus, a színházi 2019-ben, a filmes 2020-ban jelent meg, ami nem azt jelenti, hogy ezek lezártak lennének. Sajnos a koronavírus a könyvtári kutatásokat is korlátozta, de azért már az online kutatás (egyre több teljes szövegű dokumentum van fenn a neten) egyre több lehetőséget ad, persze a könyvtári fizikai kutatás nem mellőzhető. E két megjelent bibliográfia javítása, kiegészítése folyik, a zene témáját is elkezdtem kidolgozni, a távolabbi tervekben van az irodalom, képzőművészetek területei. Szeretném összegyűjteni egy külön kötetben azokat a fellelhető fényképeket (amilyeneket korábban említettem), amelyek a századfordulón japános ruhában, kimonóban ábrázolnak embereket, főleg hölgyeket, és ezeknek ikonológiai elemzését adni. Egyéb japán vonatkozású színházi, cirkusztörténeti tanulmányokra is készülök, hogy csak egyet említsek 2022-ben lesz 50 éves a Körszínházi Csúsingura előadás, erről is meg kellene emlékezni. 

6. Hol lehet elérni az eddig megjelent bibliográfiákat?

A japán színház Magyarországon: http://hdl.handle.net/10831/42789

A japán film Magyarországon: http://hdl.handle.net/10831/57350