Soma-san hátizsákkal Japánban - 2. rész: A készülődés

Az előző részben megismerkedhettünk főhősünkkel Somával, aki elmesélte nekünk, hogyan került kapcsolatba a japán kultúrával, és mikor határozta el, hogy feltétlenül el kell jutnia Japánba. Ebben a részben az útiterv kidolgozását és a felkészülés részleteit követhetjük nyomon. A cikk végén pedig újra egy extra YouTube videó vár Rátok!

Kakehashi: Milyen koncepció alapján kezdted el az utazásod megtervezését?

Soma: Azt már említettem, hogy eredetileg 2019. augusztus 1 – 31 közötti időszakra terveztem az utazásomat. Viszont a rögtönzött májusi olcsó repjegy megvásárlása után tudtam, hogy jóval előbb, már július 6-án el fogok indulni, és csak szeptember 5-én érek haza. Ez 62 nap volt összesen, de leszámítva az időzóna váltáskor elvesztett fél napot, hazafelé pedig a 15 órás átszállás okozta kiesést, a valós kint lét ideje július 7-e és szeptember 3-a közé esett. Ez összesen 59 napot jelentett.

A repülőútra szánt utazási napokon kívül 4 olyan dátum volt, amire fixen terveztem helyszínt és programot. Ezek a következők voltak:

1. Kyoto-ban a Gion Matsuri: Gion fesztivál - nyári utcabál (július 17.)

2. Hiroshima - Atomtámadás évfordulójára rendezett megemlékezés (augusztus 6.)

3. Tokushima-i Awa Odori: Zenés-táncos nyári fesztivál (augusztus 15.)

4. Kyoto-ban a Daimonji: Nyári fesztivál-Halottak napját lezáró ünnepi máglyarakás (augusztus 16.).

Ezek voltak a keretek, ami alapján az útvonalat összeállítottam dátumokhoz kötve, figyelembe véve elsődleges faktorként a megvalósíthatóságot.

Kakehashi: Milyen lépések szerint haladtál? Hol és kitől gyűjtöttél információt?

Soma: Két könyv volt - Natgeo és Nyitott szemmel - amikből a fő látnivalókat kinéztem és kigyűjtöttem. Ilyenek voltak a főbb városok, nevezetes látnivalók, ünnepek, ételek stb. Szerencsére a két könyvben felsoroltak nagyjából fedték egymást. Emellett-ahogy azt már említettem az előző blogjegyzésben - az összes lehetséges Japánnal foglalkozó TV műsort, filmet, blogot és Youtube videót megnéztem. Személyes és hivatalos turisztikai tartalom egyaránt érdekelt.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy különböző facebook csoportokban kértem ajánlást, segítséget az utazásom megszervezéshez, de technikai kérdésekben is. Így talált rám Tilli Miriam, a https://traveloninja.com/ készítője és tulajdonosa. Ő felajánlotta, hogy mindenben segít nekem. Az ő javaslatára redukáltam le például az eredeti terveimet a felére. Azt tanácsolta, hogy inkább legyen kevesebb város, de azt biztosan végig tudjam járni, úgy hogy ne kelljen rohannom se. Az volt a cél, hogy az utazás legyen maximálisan élvezhető! Egyébként Miriam a kint létem alatt is folyamatosan kapcsolatban volt velem, hogy baj esetén tudjon nekem segíteni. Sokkal tartozom neki!

Kakehashi: Milyen szempontok voltak számodra fontosak a tervezésnél?

Soma: Szerettem volna mindenképp változatossá tenni az utazásomat, nem akartam az átlagos turistákhoz hasonló köröket futni. A fő látványosságok mellett kíváncsi voltam az eldugottabb kincsekre is. Egy szemléletes példával bemutatva: ha Kyotoban minden templomot és szentélyt meg akartam volna nézni, akkor napi 10 helyszínnel számolva sem értem volna a végére egy év alatt sem. Semmiképp sem akartam a fényképezős turistát játszani. Azt akartam, hogy inkább kevesebbet lássak, de azokat a pillanatokat sikerüljön valóban megélni.

Az útvonalamba terveztem múzeumot, templomot, szentélyt, de éppúgy túrát, erdőt, városi barangolást, és felfedezést is. De két hónap az rengeteg idő, pláne egyedül. Fenntartani a folyamatos motivációt és lelkesedést irtó nehéz, főleg 20 kilónyi teherrel a hátadon, napi félszáz km-t kaptatva. Ezért jutalomfalatként beiktattam az útitervbe un. ’’pihenő’’ napokat is. Ami jelenthetett pl. strandolást a Japán beltengernél Naruto-ban, vagy egy nap semmittevést Fukuoka-ban, de akár egy kellemes berúgást is az utolsó előtti este Tokióban.

Tettem említést már egyszer a megvalósíthatóságról. Ez azt jelentette, hogy ha tudtam, hogy 600 km-t kell stoppolnom pl. Fukuoka és Tokushima között, akkor azt inkább 2 napra szerveztem a realitás talaján állva. A stoppolás nem egy egzakt dolog, pláne nem teleportálás. Amúgy az említett 600 km végül 3 napig tartott, mert első nap óriási dugó volt az autópályán az Obon ünnep vége miatt, másnap pedig a fejem felett húzott el a ’’Krosa’’ nevű tájfun 200 km/h sebességgel, ezért egy autópálya pihenőben rekedtem.

Kakehashi: Pontosan hogyan készültél erre a nagy útra fizikailag és mentálisan?

Soma: Fontos kérdés. Van egy nagyon jó mondás, valahogy így hangzik: „Reméld a legjobbat, készülj a legrosszabbra”. Egyedül, egy hátizsákkal, napi több 10 km-t sétálva, esőben vagy épp 40 fokban, nagyvárosban vagy a semmi közepén. Kifogyva kajából, vízből, úgy, hogy nincs lehetőséged semmit se venni. Ezek mind olyan szituációk, amikre tudatosan edzeni kellett magam, és utólag kiderült, hogy jól terveztem, mert mindegyikben volt részem.

Neveltetésemből, egyetemi és munkahelyi életemből adódóan egy egészséges, sportos életet követek, de erre az útra volt egy külön edzésprogramom. A repjegy vásárlását követően a hátizsákomat könyvekkel és vizes palackokkal telepakolva hordtam mindig a melóba és az egyetemre, hogy szokjam a cipekedést. Persze ez még így sem ugyanaz, mintha a hátadon lenne egész nap gyaloglás közben.

A testedzésem idejét és mennyiségét gyakorlatilag a duplájára növeltem, rengeteg kardióval, hogy fizikailag is bírjam. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a kiutazásom előtti utolsó 4 héten, heti összesítésben egy Iron-man távot (4km úszás, 180 km biciklizés, 40 km futás) teljesítettem.

Számítottam koplalásra is, mert az anyagiak miatt nem terveztem kint hízni sem, úgyhogy 4 hét diéta is volt az edzés mellett. Ez azt jelentette, hogy naponta csak EGYSZER ettem. Tudom, hogy nem egészséges, de a komfortzóna kitolásán segített.

A többi, vagyis a mentális edzettség nem aggasztott. Tudtam, hogy lesznek majd nehéz pillanatok, de alapvetően elvagyok egyedül. Úgy voltam vele, hogy majd kiderül, hogy bírom… a puding próbája az evés…

Kakehashi: Hogy állt össze a csomagod (hátizsákod)? Mi volt a tartalma?

Soma: Hölgy olvasóinkat megbotránkoztató sorok következnek (Nyugalom, anyám túl van rajta, és túlélte).

Mivel ez egy hátizsákos, stoppolós kalandnak volt tervezve az elejétől fogva, nem szerettem volna a szekrényemet megutaztatni a távoli keleten. Az fix volt, hogy amit viszek, az legyen hasznos és nélkülözhetetlen, de mégsem féltem. Iratok, pénz, sátor, hálózsák, polifoam, telefon és töltő, fogkefe, fogkrém, egy-két gyógyszer, kés, no meg a ruhák.

És akkor elérkeztünk a kardinális kérdéshez. Mit és mennyit a ruhából? Keveset és kényelmeset! Plusz csak Hiroshima miatt egy inget külön. Ezen kívül ez ÖSSZESEN egy farmert, egy pulcsit, egy rövidnacit, 5 pólót, 5 pár zoknit és 5 fehérneműt jelentett. Hát nem mondanám soknak két hónapra. De gondoltam, majd mosok kint. Egyszerűen nem volt több hely, és minél több dolgot viszek, az annál több súlyt jelent.

Aki nem ismeri Japánt, pláne nem a nyári viszonyokat, azzal azért tudatnunk kell, hogy iszonyatosan kellemetlen az időjárás odakint. Lehet, hogy nincs tikkasztó 40 fok, csak 30, de viszont 90%-os páratartalommal párosul. Hiába izzadsz, nem hűtöd magad, ami sokkal rosszabb, higgyétek el nekem! Úgyhogy ennek tudatában vágtam neki. Még az esőponyvát is kihagytam a csomagból, mert sok helyet foglalt volna (baromira megbántam végül…)

Kakehashi: Összesen mennyi időt vettek igénybe az előkészületek és mikor vetted meg a repülőjegyet? Mennyi költséggel számoltál?

Soma: Erre nehéz válaszolni, mert említettem, hogy évek óta készültem rá. Szóval a repjegy megvételekor már majdnem minden városról tudtam, amit kell, és magáról az országról is a részletekkel együtt. Májusban vettem a jegyet, onnantól csak a végleges útitervet kellett megírni. Azt mondom, hogy ha az ember a nulláról indít, és egy ilyen utazást szeretne, előtte az ország kultúráját kell megismerni, a szokásokat, csak aztán érdemes nekiállni magát az utazást megszervezni. Ha valaki keményen beleássa magát, és rendszeresen foglalkozik vele, szerintem egy év alatt össze lehet hozni.

Az előző blogban már felületesen említettem a pénzt, mint egyik faktort, a „Miért akartam low-budget-tel utazni?” kérdésre. Azt tudtam, hogy a nagy költség egyrészt az utazás, másrészt a kaja/belépő lesz. Már évek óta nézegettem a repjegyeket, és sajnos rájöttem, hogyha egy évvel korábban megyek, akkor legalább 50 ezer forinttal olcsóbban tudtam volna utazni. Az olimpia közeledte megemelte az árakat. Ezen kívül a japán yen is olcsóbb volt korábban, ezt szintén 50 ezer forintom bánta. Vagány vagyok, de hülye nem, úgyhogy balesetbiztosítást is kötelező volt megkötni. Valamint vettem pár fontos dolgot és hiányzó felszerelést is, pl. nyári hálózsákot, túrahátizsákot, napelemes töltőt és selfie botot.

Számszerűsítve:

Retúr repjegy: 200.000 Forint,

Költőpénz: 100.000 Yen (akkor 270.000 Forint)

Biztosítás: 50.000 Forint,

Felszerelés és apróságok: kb. 50.000 Forint.

Summázva ez több mint fél millió, de nem nagy pénz, ha éveket spórol rá az ember, és ilyen különleges helyre megy!

Ha majd olvassátok a következő epizódban az első kint töltött napjaimról és az élményeimről szóló beszámolómat, eldönthetitek, hogy megérte-e mindez