Életem minden területét meghatározza Japán!

Amikor a japánok megkérdezik tőlem, hogy milyen japán olvasmányélményeim vannak, büszkén sorolom föl azokat a középkori japán irodalmi műveket, melyekről Dr. Vihar Judit Tanárnő óráin tanultam az egyetemi éveim alatt. A japánoknak ilyenkor mindig tátva marad a szája, és tisztelettel adóznak a tudásom előtt. Én is őszinte tiszteletet érzek egykori Tanárnőmmel szemben, aki átadta a tudását nekem. és aki hosszú évtizedek óta azon fáradozik, hogy minél több embert megismertessen Japán csodálatos és misztikus világával, irodalmi gazdagságával. Munkásságát számos díjjal jutalmazták már eddig. Az ELTE Bölcsészkarán a Pro Universitate kitüntetést adták át neki, 2020-ban pedig az úgynevezett költői Nobel-díjat, a Janus Pannonius for Poetry Műfordítói díjat nyerte el. A 'haiku' és a japán irodalom magyarországi népszerűsítéséért a japán kormány is kitüntette a Felkelő Nap Aranysugarakkal díszített Nyakszalag renddel.

Kakehashi: Idén van a 20. évfordulója annak, hogy elnöki szerepet vállalsz a Magyar-Japán Baráti Társaságnál. Milyen emlékeket idéz föl benned ez az évforduló ?
Vihar Judit: 2001. óta vagyok a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke, éppen 20 esztendeje. Ez nagyon sok elfoglaltságot jelent, többet, mint az, hogy két egyetemen is tanítok. Igaz, hogy anyagi fizetséget nem kapok érte, de rengeteg örömmel jár, ami által a lelkem sokkal gazdagabb lett. Akármilyen fáradt is vagyok, ha találkozhatom a társaság tagjaival, mindig eltölt az öröm, hiszen barátokkal lenni nagyon jó! Sok-sok program szervezése, érdekes találkozások jellemzik számomra ezt a munkát. És főleg: végtelen változatosság! Jó volt találkozni az itthoniakkal és persze japán barátainkkal is. A 4 évente megrendezett fesztiválok hol Japánban, hol nálunk, sok-sok emléket idéznek. Gondolok itt 2000-re a Millennium évére, melyet Japánban többek között Göncz Árpád színdarabjának ősbemutatójával ünnepelték, melyen ott lehettem, és ott volt Esterházy Péter is, akinek kötetét erre az ünnepre adták ki. 

AZ MJBT alapítása idején, Dr. Szentirmai Józseffel az alapító elnökkel.

2002-ben a történelemben először látogatott japán császári pár hazánkba, a látogatásuk alatt mind a három napon találkozhattam velük, ami mondanom sem kell, óriási élmény volt. 2009-ben a két ország kapcsolatfelvételének 140. évfordulója alkalmából a japánok nekünk ajándékozták az Erzsébet-híd díszkivilágítását. Az első kivilágítás a Duna közepén egy hajóról történt,  ott voltam, mikor a japánok felkapcsolták a fényeket! Ebben az évben sok minden történt, például az, hogy a Centrál étteremben felavattuk Imaoka Dzsúicsiró magyar és japán nyelvű emléktábláját. Imaoka volt az első, aki hosszabban élt a japánok közül Magyarországon. Sok Petőfi verset fordított japánra, köztük a János vitézt is, no meg szótárt is készített. 

És 2019-ben, a 150. jubileumi év alkalmából 53 eseményt szerveztünk, ezek közül többet a Japán Nagykövetséggel közösen, amire nagyon büszke vagyok. Ekkor látogatott el hozzánk a gyönyörűséges Kako hercegnő, akivel alkalmam volt együtt vacsorázni, ami feledhetetlen élményt jelentett. 

Kakehashi: Mikor és hogyan kezdődött az ismerkedésed a japán kultúrával és a japán nyelvvel?
Vihar Judit: Az első találkozás az olvasmányélmények voltak. Az otthoni könyvtárunkban japán szépirodalmi művek szerepeltek, amelyeket olvasva elvágyódtam a messzi Japánba. De nem ám a mai korba, hanem a Heian-kor világába, Japán kastélyokba, ahol a lányok szép nyugodt életet élnek és várják a paraván mögül, mikor keresi fel őket az apjuk, a szerelmük, a barátaik, hercegek és hercegnők. Nagyon szerettem volna Gendzsi herceg udvarában élni. A tükör elé álltam és felhúztam a szemem, hátha ferde marad, ahogy a japánoknak van. De ez a vágyam nem teljesült.Vagy talán mégis valami? Ha nem is a Heian-korban, de a mai életben sikerült találkoznom és beszélgetnem a japán császári családból mindazokkal, akik felkeresték hazánkat. 

Tada Sanae-val, az akkori Japán Alapítvány Budapesti Irodájának igazgatójával és a Kóbei Egyetem professzorával a Gendzsi kiállításon

Kakehashi: Úgy fogalmaztál nekem a beszélgetésünk során, hogy az életed meghatározó emberei kapcsolatait is a japán nyelv tanulásánának köszönheted. Kifejtenéd, hogy mire gondoltál pontosan?
Vihar Judit: Amikor beiratkoztam az ELTE Bölcsészettudományi karára, magyar-orosz szakra, szomorúan tapasztaltam, hogy a Radnóti gimnáziumban sokkal többet kaptam és kell valamivel még foglalkoznom. Ekkor döntöttem úgy, főleg Édesapám tanácsára, hogy felveszem a japánt is. Ez olyan nehéz nyelv, gondoltam, hogy mindig lehet majd tanulni, mindig fog tudni nekem újat mondani. És ez így is lett! Soha nem lehet megunni! Itt, a japán órákon találkoztam össze későbbi férjemmel, Mártonfi Ferenccel, az első magyar koreanistával, és ebből a kapcsolatból született meg fiam, Mártonfi Attila nyelvész,  aki a híres Osiris Helyesírást másodmagával elkészítette, s később, 2015-ben a Japán-magyar nagyszótár elkészítésében is jelentős szerepet játszott.

Kakehashi: Említetted, hogy egyszer veszélybe is kerültél amiatt, hogy Magyarországon élő japánokkal tartottad a kapcsolatot. Mi történt pontosan?
Vihar Judit: Ez még az egyetemi évek alatt történt, hogy a japán tanulmányaink során találkoztunk a magyarországi japán nagykövettel, aki meghívta a japánul tanuló magyar diákokat a lakására. Valaki besúgta ezt a találkozást, mert nem sokkal ezután behívtak minket a tanulmányi osztályra, ahol alaposan ránk támadtak. Kifogásolták, hogy miért beszélgetünk az imperialistákkal, megfenyegettek: ha még egyszer találkozni merünk velük, akkor kirúgnak az egyetemről. 

Takamizu nagykövetségi tanácsos úr búcsúztatója -ma már  szerencsére nem probléma a japánokkal a kapcsolattartás

Kakehashi: Mikor és hol kezdtél el japán nyelvet tanítani, és ma hol és mit tanítasz?
Vihar Judit: Sok helyen tanítottam, de a lényeges: az ELTE tanárképző karán, ahol 17 évig az Orosz tanszék vezetője voltam, mindig tartottam japán nyelvórákat, aztán később, mikor megalakult a Japán tanszék, ott is, főleg műfordítói órákat, aztán a rendszerváltás után a Miskolci Bölcsész Egyesületben, ahol mi is megismerkedtünk. Nagyon szerettem szerdánként elutazni Miskolcra, nagyon lelkes volt mindenki, a magyar kulturális és tudományos élet krémje tanított ott, aztán az anyagi körülmények miatt ez nem folytatódhatott. Utána a Károli egyetemen kezdtem tanítani, ahol most is tanítok, mellette az ELTE BTK doktori iskolájában vannak doktoranduszok, akikkel foglalkozom.  

Kakehashi: A tanításon kívül számos egyéb, a japán kultúrához kötődő tevékenységet is végzel. Felsorolnál párat ezekből?
Vihar Judit: A baráti társaságot már említettem, emellett a Japán Stúdiumok Alapítvány elnökeként is végzem a munkám, itt főként az első Japán-Magyar nagyszótár munkálatait emelném ki. A 2015-ben megjelent szótár elkészítésében összesen 14-en vettünk részt, én szerkesztője, lektora és kiadója voltam. Munkánk elismeréseként mindannyian megkaptuk a Japán Külügyminisztérium kitüntetését. Most végezzük a javításokat, mert készülünk az újabb kiadásra. Aztán ott a Hani Alapítvány, amelynek kuratóriumi munkájában is részt veszek. Hani tanárnő alapítványa a Magyarországon megforduló japánokat segíti, ennek során az ide utazó japánok programjait, előadói körútjait szervezem. Nem közvetlenül Japánhoz kapcsolódik, de a Magyar Műfordítók Egyesülete (MEGY) tagja vagyok, 8 éven át elnökhelyettes is voltam. Minden évben megszerveztem az áprilisi Nemzetközi Könyvkiállításon a műfordítók pavilonjának programjait. És persze műfordítást tanítottam és tanítok ma is. 

Imádok fordítani, borzasztó nagy izgalom és főleg elégedettség, ha valami véletlenül sikerül. Emellett meg kell említenem a haikuköltészetet, amivel állandóan foglalkozom. Külön lehetne erről napokat beszélni... Sok ilyen tárgyú könyvem, fordításom jelent meg. 

Macuó Basó: Észak ösvényei című ikonikus művének magyar fordítását Vihar Judit készítette el.

Kakehashi: Milyen feladataid és kihívásaid vannak jelenleg az életedben? 
Vihar Judit: Amíg egészséges vagyok, - és sokáig szeretnék az lenni, - folytatom mindazt, amiről beszéltem eddig, még sok japán művet szeretnék magyarra átültetni, hogy nálunk is élvezhessék a csodálatos japán irodalmat.

Kakehashi: Van-e bármilyen álmod a jövőre nézve, ami Japánnal kapcsolatos? Pl egy hely, ahová szeretnél mindenképp egyszer eljutni vagy valaki, akivel szívesen találkoznál?
Vihar Judit: Talán Okinava, ahol még nem jártam a nagy szigetek közül. Gyönyörű lehet, de el sem tudom képzelni most .

Nacuisi Ban'ya, a World Haiku Association igazgatója Budapesten, könyvkiállításának megnyitó ünnepségén 2013-ban.

Kakehashi: Japanológusként melyik a kedvenc szakterületed és miért?
Vihar Judit: Sok kedvenc szakterületem van az irodalmon, a műfordításon belül. Az írók közül Akutagava a kedvencem, folyamatosan fordítok tőle. A ma élő japán írók közül többet volt alkalmam megismerni. Így a Nobel-díjas Óe Kenzaburó 1997-ben látogatott hazánkba, ebből az alkalomból lefordítottam Nobel-díjas regényét, a Futball-lázadást. Örök kamaszként maradt meg bennem, aki a tévéfelvétel szünetében az egyetem kerítésén át ugrálgatott. Mélységes humanizmus áradt belőle. Feledékeny is volt, mert a szállóban felejtette hazamenetelekor annak a regényének a kéziratát, amelyet magával hozott, hogy a repülőn dolgozhasson. Természetesen utánaküldtem, ő meg utólag kifizette a postaköltséget. Újévkor minden évben üdvözölni szoktuk egymást. A másik nagy japán költő Kidzsima Hadzsime, aki azóta eltávozott körünkből. Neki köszönhetem, hogy a Ginzán, a tokiói főútvonalon elvitt egy híres gésás étterembe. Nagyon zavarban voltam, de végül minden jól sikerült. A gésák nagyon kedvesek és megértőek voltak. És itt már a költészetről írok. A haiku nagy kedvencem, 2002-ben végigjártam egy nemzetközi társasággal Macuo Basó által híressé vált Észak ösvényeit, Tokiótól Akitáig, ezt az utat Basó még gyalog vagy csónakban  5 hónap alatt tette meg, mi viszont kisbusszal 2 hét alatt. Hazatérve lefordítottam ezt a gyönyörű művet. Még ott, Akitában megrendezték a Világ Haikuversenyt, ahol az angol nyelvű haiku kategóriában első lehettem. A haikuval azóta is foglalkozom, sok könyvem jelent meg ebben a témában, köztük az Ezer magyar haiku antológia, amely a legjobb magyar haikukat gyűjti egybe. Vezetem a Magyar-Japán Baráti Társaságon belül a Haiku klubot, és ennek kapcsán megszerveztem a Magyar Haikunapot, melyet a világon csak mi, magyarok és az amerikaiak tartanak meg. Minden áprilisban megtartjuk sok-sok versennyel, felolvasással, játékkal. 2010-ben megszerveztem a Haiku Világfesztivált Pécsett, amelyre a világ minden pontjáról 45 haikuköltő látogatott el. Köztük Nacuisi Banja, a Világ Haiku Szövetség igazgatója is itt volt. 

A Nobel-díjas Óe Kenzaburóval dunai hajókázás közben

A 2011-es tóhokui földrengés idején írt haikummal fejezem be ezt a részt. ami azért is aktuális mert idén márciusban van pontosan a 10. évfordulója ennek a szörnyű természeti katasztrófának. 
Én ezzel a 10 évvel ezelőtt írt haikummal emlékezem meg újra az áldozatokról.

Március 11.

Cseresznyevirágra hulló

vérző könnycsepp.

A cikkhez a fotókat Dr. Vihar Judittól kaptam.