Hogyan tanulj (ingyen) Japánban?

Utak Japánba

Azt hiszem, sokan álmodoznak arról, hogy egyszer eljussanak Japánba. Utazni, felfedezni, megismerkedni a kultúrával és az emberekkel, nyelvet tanulni, esetleg dolgozni, vagy egy nemzetközi karrier előtti lépcsőként diplomát szerezni Japánban. Ha Te is ezek az emberek közé tartozol, akkor ez a bejegyzés Neked szól, ugyanis az alábbiakban bemutatom a különböző lehetőségeket, amik segíthetnek valóra váltani a vágyaidat.

Először is, rengeteg módja van annak, hogy valaki eljusson Japánba, és mindegyik célra különböző vízum típus is létezik, így mindenki azt választhatja ami a saját helyzetéhez illik. Ám a járványhelyzet óta nem állítanak ki turista és working holiday vízumot sem, így sokaknak még egy darabig várniuk kell a Japánba való utazással. (A friss híreket legalul linkelem.)

A Japánba jutás módjai

 

Ahogy a táblázat mutatja, a fentiek közül az egyetemi képzés az, ami most, a járvány ellenére is stabilan elérhető, és alább ezt a témát részletezem. 

Az ok, amiért a MEXT ösztöndíjat választottam

Ha a Japán iránti érdeklődés mellett szeretnél a tanulmányaidban is egy szinttel feljebb lépni, akkor nagyon jó ötletnek tartom, hogy kipróbáld Japánban a diákéletet. Nem csak a nyelvet tudod tökéletesen megtanulni, hanem mellette a választott szakmát is elsajátíthatod. 

Sok egyetem kínál rövidtávú csere programot, magán egyetemeknek is van saját ösztöndíjprogramuk, és nem mellesleg maga az állam is támogatja a külföldi diákokat, az Oktatási, Kulturális, Sport, Tudomány és Technológiai Minisztérium (továbbiakban MEXT) ösztöndíj rendszerével.

 

(forrás: https://www.nz.emb-japan.go.jp/


A MEXT ösztöndíjon belül is öt különböző képzési kategória van, amik bővebben a Japán konzulátus weboldalán megtalálhatók (link: (https://www.hu.emb-japan.go.jp/itpr_hu/culture_scholarship.html).


      MEXT Ösztöndíjak Magyarországon

 

Én a MEXT alapképzési ösztöndíjat választottam, mert az egyetemi képzés mellett az életvitelt is támogatja a program. Így tényleg a tanulásra, és minél több tapasztalat szerzésére tudnak összpontosítani a diákok, nagyobb pénzügyi nyomás nélkül. Az eddig Japánban töltött éveimet nem cserélném el semmi másra!

Ez a program alatt egy teljes évig Japán nyelvi alapozó képzést kapnak a diákok, és utána állami egyetemeken tanulhatnak tovább a választott szakirányukban. Az első évet nagyrészt külföldi diákok között töltik. Japán nyelvet, kultúrát, történelmet, gazdaságot, és természettudományokat tanulnak, és az ezalatt megszerzett jegyek és pontok alapján veszik fel őket a kiválasztott állami egyetemre. Az állami egyetemeken szinte teljesen japán a környezet, és itt további kihívásokkal találkoznak a diákok, amik nagyban hozzájárulnak a fejlődésükhöz. 

 

Tokyo University of Foreign Studies, ahol az első évemet töltöttem. 

(forrás: https://fair.jmena.jp/)


Ugyan a MEXT ösztöndíj csak állami egyetemekre érvényes, de a privát egyetemek és szervezetek is rengeteg saját ösztöndíj programmal rendelkeznek, sokszor angol nyelvű, külföldiekre összpontosított programokkal is, amiknek egyenként kell utána nézni. Más tanulmányi ösztöndíjakról és egyetemek listájáról ezen a weboldalon lehet tájékozódni: https://www.studyinjapan.go.jp/en/.

Ha komolyan gondolkodsz a Japánban való tanulásról, akkor a lényeg az, hogy azt a programot válaszd, ami a legjobban illik hozzád és a jövőbeli terveidhez.

Jelentkezési procedúra

     MEXT Alapképzés Ösztöndíj jelentkezési folyamat

 

(A 2021-es információk alapján)


Ezen a honlapon (https://www.studyinjapan.go.jp/en/smap-stopj-applications-undergraduate.html) megtalálható minden dokumentum, amit ki kell tölteni a jelentkezéshez. Szükség lesz a jelentkezési lapra, akadémiai eredmények átiratára (gimnáziumi jegyek), egészségügyi vizsgálat igazolására, és egy ajánlólevélre (múltbéli tanártól). (Útmutató: https://www.studyinjapan.go.jp/en/_mt/2021/04/2022_Guidelines_Undergraduate_E.pdf). Az előző ösztöndíj vizsgák kérdései itt megtalálhatók: https://www.studyinjapan.go.jp/en/planning/scholarship/application/examination/.

Az egész jelentkezési folyamat angolul történik, ezért érdemes nagyon pontosan elolvasni az útmutatót, hogy minden beadott dokumentum megfeleljen a formanyomtatványoknak és az irányelveknek. Az összes dokumentum előkészítése nekem nagyjából két hetet vett igénybe, de jobb hamarabb elkezdeni, mert egyes dokumentumok megszerzése több ideig is eltarthat.

Személyes élményem az ösztöndíj felvételin

Ha biztos vagy benne, hogy erre az ösztöndíjra szeretnél pályázni, akkor megosztok itt néhány tippet, amikre érdemes odafigyelni.

Elsőként, a jelentkezési határidő előtt legalább egy héttel érdemes már elküldeni a jelentkezést, mert bármi közbejöhet (postai akadályok). A papírokat előkészíteni is már kihívás, és sok segítséget igényel, de megéri, csak kezdd el időben! Jól jön, ha van tanárod, vagy mentorod, aki tud szakmailag támogatni ezen az úton.

Az írásbeli vizsgán több tantárgy is szerepel: angol, matematika, japán, és természettudományok. Ha humán szakot választasz, akkor angol, japán és matematika vizsgát kell tenned, és ha reálos, természettudományi szakot választasz, akkor az annak megfelelő tárgyakból is lesz vizsga (biológia, kémia). Érdemes arra fókuszálni, amihez alapból is jobban értesz, és legalább egy tantárgyból nagyon jól megírni a vizsgát. Ugyan a japán nyelvtudás nem kritéria a sikeres felvételihez, de ha már egy kicsit is tanultál japánul, ne hagyd üresen a lapokat, próbálj meg minél több kérdést kitölteni. Én a japánt és az angolt igyekeztem ügyesen kitölteni.

Az interjún sok kérdés felmerül, de a vizsgáztatók azt értékelik leginkább, ha tiszták a jövőbeli terveid és a motivációd. Én igyekeztem minél inkább megmutatni hogy mi érdekel Japánból, és minél tisztábban felvázolni, hogy mit tervezek elérni a jövőben az ösztöndíj program által! 

 

Amikor véget ért az első forduló, egy több hónapos várakozás jön amíg kiderül a végleges eredmény. Ez a várakozási időtartam alatt érdemes még többet kideríteni a Japánban való életről, és kapcsolódni azokkal az emberekkel, senpaiokkal, akik már laktak kint. Nekem nagyon sokat segített, hogy több senpaiommal is tudtam beszélgetni arról, hogy mi vár rám. 

Ha kiderült a végleges eredmény, sajnos el kell búcsúzni az otthoni élettől és emberektől egy időre. Nem könnyű folyamat, de érdemes minél előbb felvenni a kapcsolatot a fogadó egyetemmel, és átgondolni, hogy mire lesz kint szükséged, a többi dolgot pedig elpakolni.

Öt évvel későbbi gondolataim

Azt hiszem, mindenki a magának megfelelő utat választja, és a húsz éves önmagamnak ez volt a legjobb választás. Annyira szerettem volna egy teljesen új élményben részt venni, hogy nem gondoltam bele kétszer, hogy megpróbálom-e ezt az ösztöndíjat. Időnként emlékeztetem magam, hogy miért jöttem ide és mik a szándékaim, és ez mindig segít az útvonal újratervezésében. 

 

Ha adhatok egy tanácsot, mielőtt belevágnál Te is: gondolj bele a saját helyzetedbe, a saját céljaidra, és azok alapján válaszd ki azt az utat, ami Neked a legjobban megfelel. Ha bármi kérdésed felmerült az ösztöndíjjal kapcsolatban, nyugodtan írj nekem kommentet vagy instagram üzenetet, és beszéljük meg! 

@julcsiintokyo


Járványhelyzeti információk

A pandémia eleje óta csak limitált számú új diák tudott belépni Japánba, közülük is leginkább a MEXT ösztöndíjasok, mert ez állami képzés, de vannak más ösztöndíj és privát nyelviskolai programok, amiknek sikerült vízumot kiállítaniuk a diákok számára.

Turista és working holiday vízum most szünetel, de a külföldről újonnan szerződött munkaerő, két év után végre úgy néz ki, hogy beléphet Japánba. Részletekért olvass utána az alábbi linkeken.

A legutóbbi hírek: https://www3.nhk.or.jp/nhkworld/en/news/backstories/1814/

Japán Külügyminisztérium honlapja: https://www.mofa.go.jp/


vissza

Impresszum

  • Blog:
    • Merényi Krisztina
  • Fotó, grafika:
    • Merényi Krisztina
  • Weboldal programozás:
    • Molnár Dénes

Minden jog fenntartva.
A honlapon közölt képek, szöveges anyagok mindennemű továbbközlése csak a tulajdonos előzetes hozzájárulásával lehetséges!